Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.12.22
Idén huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot a világ legnagyobb ingatlanszakmai szövetsége, az 1951-ben alakult, párizsi székhelyű FIABCI Magyar Tagozata. A szállodák kategória I. helyezettje a Mystery Hotel Budapest (Sundell Estate Nyrt.) lett.

Naponta járunk el a szálloda épülete előtt, de budapestiként is kevesen tudjuk, milyenek is a szobái, milyen hangulatú a lobbija, milyen érzés átlépni főbejáratának küszöbét. Most azonban egy exkluzív épületbejárás alkalmával megtudtuk, hogy a Budapest VI. kerületében, a Nyugati pályaudvartól és a Teréz körúttól mindössze 300 méterre lévő szállodát egy különleges, történelmi múltú épületben, a szabadkőművesek egykori hazai központjában alakították ki.

Különleges sajtótájékoztatóra, hoteltúrára hívták a szakújságírókat, hogy bemutassák az ötcsillagos Mystery hotelt. Olyan helyeket is megmutattak, ahová csak nagyon kevesen juthattak eddig. A Da Vinci-kód alapján tervezett szálloda világhírű belsőépítésze, Varró Zoltán mesélt a Mystery Hotel misztikus múltjáról, melyet máig őriz az épület.

Mint megtudtuk, a hotel megnyitása óta több híresség is kihasználta már a helyszín szépségét, többek között itt forgatott klippet Király Viktor, Dér Heni, itt fotózták magazin címlapra Király Lindát, a Luxusfeleségek több promóját, itt tartott sajtótájékoztatót a TV2, az egyik legnagyobb rezidenciájában forgatja Mond El című műsorát folyamatosan Tatár Csilla, több világsztár DJ is megszállt már a szállodában, és a Budapest Eye – Egy Ágyban című videó sorozata is a Mystery Hotel legszebb lakosztályaiban készülnek.

A Mystery Hotel, avagy a szabadkőműves-nagypáholy – Podmaniczky utca 45-ben található. 1886-ban két különböző szabadkőműves csoport egyesült, így létrejött a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első állandó központja. Ebben az időben közel száz páholyban mintegy 11 ezer szabadkőműves dolgozott, köztük neves emberek, mint Ady Endre, Ignotus, Kernstok Károly, Wekerle Sándor, Kosztolányi Dezső, vagy Benedek Elek és Heltai Jenő.

A magyar szabadkőművesek Symbolikus Nagypáholya 1890-ben javasolta egy állandó páholyház felépítését. 12 pályaműből Ruppert Vilmos terveit fogadták el, aki maga is szabadkőműves volt. Az épületet végül 1896-ban adták át. Az évtizedek alatt volt hadikórház, majd 1947-től a belügyminisztérium használta egészen a rendszerváltásig. Itt működött a KEH, a Külföldieket Ellenőrző Hivatal.

A bejáráson a résztvevőket kísérte és tájékoztatta a hotel igazgatója, Árvai Zoltán, és a tervezője, Varró Zoltán is. Tradíció és megújulás – a magyar millenniumi építőművészet egyik gyöngyszemében 82 szobás, ötcsillagos luxusszállodája, a Mystery, Varró Zoltán nem elégedett meg azzal, hogy az épület közös tereit újjávarázsolta: munkatársaival 2 éven át dolgozott azon, hogy minden egyes szobában egyedi, különleges hangulat bűvölje el az érkezőket: sejtelmes fények, puha szőnyegek, kristályon csillanó festményrészletek teremtik meg a Mystery Hotel Budapest semmivel össze nem hasonlítható atmoszféráját.

Aki belép a főbejáraton, elindul a grandiózus főlépcsőn, tekereg az ódon folyosókon, bepillant a félhomályba burkolódzó nagyterembe, óvatosan végiglépdel az óriási sakktáblán, elmélázva az olajzöldre, narancsra és búzakékre festett falak mintáin, tudni fogja, hogy igazán különleges helyre érkezett.

Az épület szíve a The Great Hall Restaurant & Lounge. A terem meghatározó része az óriási csillár, az oszlopok, a súlyos függönyök és a Loggiára vezető két vas csigalépcső. A The Great Hall Restaurant & Lounge gasztronómiai inspirációját a nagypolgári, századfordulós ízek jelentették, melyeket – az épülethez hasonlóan – modernizált a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező séf és csapata.

A szállodában 3 különböző stílusú szobát találunk, melyek a görög oszloprend alapján a dór, a ión és a korinthoszi neveket viselik. Az antik görög oszlopnak meghatározó szerepe van a szálloda tematikájában, olyannyira, hogy visszaköszönnek a közös terekben is.

A lakosztályok is maradandó élményt ígérnek: az Atelier Studio egy festőművész otthonát idézi meg, a Da Vinci Suite századfordulós szellemben nyújt fenséges kényelmet, a Monalisa Studio pedig egy üvegfalú és üvegtetőjű építészeti különlegesség.

A The Secret Garden Day Spa egyedülálló spa egész Magyarországon. A gyönyörű eklektikus épület belső udvara igazi elvarázsolt barokk-kertté változott, ahol hatalmas pálmafák alatt pihenhetnek a vendégek. A The Secret Garden Day Spa a szállóvendégek mellett a budapesti közönséget is várja luxus testkezelésekkel, személyi edzéssel.

A The Sky Garden Rooftop Terrace tetőteraszról Budai Várra nyíló kilátást élvezhetnek a vendégek, az épület tetején pedig egy privát, szabadtéri jacuzzit vehetnek igénybe.

A szálloda épületében külön bejárattal közelíthető meg három rendezvényterem, ahol konferenciák és privát rendezvények is otthont találnak.

A tárgyalótermek stílusát a klasszikus elegancia határozza meg, mely minden eseményt egyediségét biztosítja. Belépve a legnagyobb méretű rendezvénytermükbe skót stílusú boltozatot figyelhetünk meg. A rendezvényszinten tovább haladva egy titkos ajtón keresztül eljutunk a képzeletbeli formák által díszített Pythagoras terembe. Ez a szoba könnyen összekapcsolható az Orpheus teremmel, amelynek a kovácsolt kapui mögött boros palackok pihennek.

Elhangzott, hogy a Mystery Hotel Budapest luxusszálloda, de talán nem a hagyományos értelemben. A luxust nem a hivalkodással, hanem a szolid, de büszke eleganciával azonosítják, a magas színvonalat nem központi standardok, hanem belső igények szerint mérik. A jól bevált megoldások helyett az izgalmakat keresik, a vendégektől pedig nem a sokat látott utazó illedelmes megelégedését, hanem igazi, szívből jövő rácsodálkozást remélnek.

Ha az ember egyszer felkerekedik, azért indul el, hogy valami olyat tapasztaljon meg a világból, amit azelőtt még sosem. Talán ezért van az, hogy nagy műgonddal próbálnak minden apró részletre figyelni, hogy aztán a sok kicsiből összeálljon valamilyen eddig nem látott egész.  

Szerző és fotó: Mészáros Cecília