Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.12.10
Még időben írjuk meg, hogy nem csak magunknak, vagy a családnak vásárolhatunk kedvezményekre jogosító HungaryCard élménykártyát, hanem kérhetjük a munkáltatónktól is, hogy adja ezt karácsonyra nekünk. Ugyanis a munkavállalók számára célszerű az úgynevezett "csekély értékű ajándék"-ként adni, pláne, ha cafeteriában SZÉP kártyán levő pénzt kapnak.

Gál Gábort a HungaryCard tulajdonosát, ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, miért is jó, akár ajándéknak is ez a kártya. Mit tud?

-A kártya kifejezetten az utazó és kikapcsolódni vágyó egyéni- vagy társas utazókat, családokat célozza meg és több, mint egy éven át biztosít számtalan kedvezményt vasúti, buszos, hajós, autós utazásnál, múzeumokba, fürdőkbe, színházakba, cirkuszba, állatkertbe, valamint szálláshelyek, éttermek, kalandparkok igénybevétele esetén.

– Mekkora kedvezményeket jelent ez? Mert sokan hirdetnek különböző kedvezményeket, a felsorolásnál meg kiderül, hogy csak 1-5 százalékokról esik szó.

-Nálunk sokkal jelentősebbek a kedvezmények és egész csapat dolgozik azon, hogy ez maradjon és bővüljön is. A kártya ára már az első használatnál megtérülhet, a kedvezmények többféle módon vehetők igénybe. A felmutatás esetén kapható kedvezmények (10-50% szálláshelyek, éttermek, strandok, kalandparkok, fitness-termek, színházak, múzeumok, fesztiválok, stb.) mellett számos úgynevezett online kedvezmény tartoznak hozzá, pl. félárú belépők a Zsolnay-Negyedbe, a Gödöllői Királyi Kastélyba, a Pesti Magyar Színházba, az Újszínházba, a Bethlen Téri Színházba, 20-50% dunai hajózásnál, 50% számtalan kastélyba, 50% a Művészetek Völgye Fesztiválra, és még sorolhatnám.

-Ha jól tudom, akkor sikerült a Volánnal és a MÁV-val is megegyezni annak érdekében, hogy aki a kirándulni akar, vagy más város érdekességeit meglátogatni, akkor oda olcsóbban eljusson.

-Igen, már évek óta sikerült ezt tető alá hozni, így az utazáshoz is nagymértékű kedvezményeket ad a kártya például:

50% vasúti menetjegyre, 50% helyközi Volán autóbuszjáratokon, ingyenes helyi közlekedés vidéki nagyvárosokban, ingyenes AUTÓKLUB tagság, 50% kedvezmény a 10 napos D1 autópálya matrica árából, ingyenes múzeumbérlet Eger, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Székesfehérvár, Szentendre, Pécs, Zalaegerszeg számos múzeumába, 50% az Aquaworldbe, 50% Cserkeszőlő, Hévíz, Sárvár, illetve a budapesti gyógyfürdőkbe, 50% balatoni hajózásnál, ingyenes belépő az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba és még sok helyen használhatják a kártyát.

-Honnan tudhatjuk meg részletesen a kedvezmények sorát?

– A kártya mellé adott 200 oldalas partnerkatalógusból vagy a weboldalon található információkból tájékozódhatunk a megtakarítási lehetőségekről és a friss turisztikai hírekről  www.hungarycard.hu


Egy kis ízelítő a kártyacsomagok tartalmából:

Az okostelefonos applikációban a tartózkodási helyünkhöz közeli kedvezményadók és a hozzájuk vezető út is megjelenik. A kártyatulajdonosoknak küldött heti hírlevelek ötletadó itinerként szolgálhatnak és sokszor kínálunk fel a partnereinktől kapott ingyenes színház, múzeum és egyéb belépési lehetőségeket is.
Így a kártya ára a tudatos turista számára egy okosan összeállított hétvégi programon is bőven megtérül. Az infornációkat a kártyatulajdonosok, a kártya mellé adott katalógusból, a mögötte levő weboldalról, applikációból és a hetente kiadott, szerkesztőségünk által összeállított hírlevélből kapják meg.

Tekintettel arra, hogy nem névre szóló, kölcsönadhatjuk barátoknak, ismerősöknek, így még jobban kihasználható a kártya. Újdonság, hogy a kártya az aktiválástól számított 365 napig érvényes.

A 2022-es kártya továbbra is tartalmazza a már jól megszokott és kedvelt vasúti, volán, autópálya matrica kedvezményeket, valamint az ingyenes múzeumok, félárú gyógyfürdők, színházak, koncertek, hajózás, illetve kalandparkok, élményközpontok, szálláshelyek, éttermek is ugyanúgy szerepelnek kínálatunkban, mint eddig.

Számos új szolgáltatóval gazdagodott a kínálat, pl. miskolctapolcai Ellipsum Élmény- és Strandfürdő, Budapest Retro Élményközpont, Art-Színtér Társulat, tatai Esterházy-kastély, fürérradványi Károlyi-kastély, nádasdladányi Nádasdy-kastély, sümegi Püspöki Palota, Kerekdomb Fesztivál, Zemplén Kalandpark, Szent István Bazilika, esztergomi Főszékesegyházi Kincstár, Édes Mackó Kürtőskalács-Cukrászda, Új Tündérkert Étterem, Károlyi Étterem.

A kártya mindkét típusa megrendelhető a www.hungarycard.hu weboldalon keresztül postaköltség nélkül, illetve személyesen is megvásárolható a Hotelinfo Irodában (1056. Budapest, Váci utca 78-80.).

További információ: www.hungarycard.hu.