Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.11.29

Új időszaki kiállítás, kézműves foglalkozás, rajzpályázat és jótékonysági nap is szerepel a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum adventi programjai között.

Szolnokon 110 éves a motoros repülés, ez alkalomból időszaki kiállítás nyílik a RepTár Hangár Galériáján. Közleményükben írják: 1911. november 26-án repülőgép-bemutatót tartottak a város melletti Szandai réten, ezzel elindítva egy folyamatot, amelynek köszönhetően polgári és katonai repülőtér létesült Szolnokon, és ma már mindennapos, hogy a város felett repülőgépek és helikopterek repülnek.

Az évforduló alkalmából a repülőmúzeum egy olyan ideiglenes kiállítással várja az érdeklődőket – az eddigi tervek szerint év végéig -, amely az elmúlt 110 évet ismertető táblákkal és a korszakra jellemző eredeti relikviákkal mutatja be.

Szombattól a múzeum ünnepi díszbe öltözött. A Repülő Rénszarvas Rejteke elnevezésű kvízzel feltérképezhető lesz a RepTár hathektáros területe és legérdekesebb gépei. A múzeum Hangárjában a Téli-sarkon elnevezésű kézműves foglalkozással várják majd a látogatókat.

December 11-én, szombaton a Mikulás ünnepségen tartják meg a Hőlégballon a RepTár felett című rajzpályázat eredményhirdetését. Ezen a napon minden pályaművet kiállítanak a RepTár galériáján, a korosztály legjobbjait pedig ajándékcsomagokkal díjazzák. A látogatók közös fotót készíthetnek a rajzpályázat főszereplőjével, Pannóniával, Magyarország első hőlégballonjával. Ezen a napon minden látogatónak díjmentes a belépés a repülőmúzeumba.

Szintén december 11-én rendezi meg a múzeum immár hagyományosan a RepTár Charity Day elnevezésű jótékonysági napját. Idén Molnár Elizának segítenek, akinek egy állítógépre van szüksége, amely segíti az önálló helyváltoztatásban. Azok, akik ezen a szombaton élményelemekre váltanak jegyet (4D mozi, MiG-29 Szimulátor, 3D karika, Jak-52 és MiG-21 Pilótapont), Molnár Eliza gyógyulásához, fejlődéséhez járulnak hozzá, de online is lehet segíteni – olvasható a közleményben.

További részleteket a RepTár honlapján (www.reptar.hu) olvashatnak az érdeklődők.