Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.11.15
Bár minden megvan hozzá, már csak az a kérdés, hogy síelhetünk-e a Tátrában. A választ pedig a vírus adja majd meg, de mindenki azt reméli, hogy nem a tavalyi forgatókönyv valósul meg, amikor jelentősen csökkent a látogatók száma a lezárások miatt. Érthetően ez az utazók, a szállodák, a síközpontok központi kérdése is.

Erről és a szlovákiai járványügyi szabályokról, valamint a téli sportkínálatról volt szó a Szlovák Turisztikai Képviselet és a budapesti Szlovák Intézet közös téli szezonyitó rendezvényén, amelyet november 10-én tartottak a Szlovák Intézetben.

A meghívott előadók a Magas-Tátráról és az Alacsony-Tátráról tartottak beszámolót, valamint a síversenyekről is szó esett.

A járásokat öt riasztási fokozatba – zöld, narancssárga, piros, bordó és fekete – sorolják – attól függően, hogy milyen az átoltottsági és a járványügyi mutató –  számolt be a turistákat érintő járványügyi szabályokról Lucia Blašková, a Magas-Tátra Régió Regionális Turisztikai Szervezet Régiójának ügyvezető igazgatója.

Az országban már augusztus 16-ától működik az úgynevezett Covid-automata, amelyet hetente frissítenek, és attól függően, hogy melyik régió melyik színben van besorolva, úgy változnak a maszkviselés, és az egyéb korlátozások szabályai.

Jelenleg a védettek, és azok, akinek van érvényes tesztjük, utazhatnak a Magas-Tátrába, és minden szolgáltatást igénybe is vehetnek, ha a terület a bordó zónába tartozik. Érdemes utazás előtt érdeklődni, mert szinte percről percre változhat a helyzet.

A járások aktuális helyzetéről érdeklődhetnek: Koronavírus Szlovákiában számokban – Koronavírus a Slovensko (gov.sk), bővebben: COVID-19 információk | Magyarország Nagykövetsége Pozsony (gov.hu)

A fekete beosoroláskor (amely a legrosszabb) is elérhetők a szolgáltatások, de csak azoknak, akik átestek a betegségen, vagy az összes oltást megkapták.

A legfontosabb: A Csorba-tó síterepei december 4-től, Tátralomnic síközpontja pedig december 10-étől van nyitva.
 
Épül Tarajkán a Jégdóm
 
Ismét megépül Tarajkán a jégtemplom, vagy ismertebb nevén a jégdóm. Az Ótátrafüredre kirándulók egyik kihagyhatatlan célpontja a mintegy 225 tonna jégből készül el, a jeget néhány napja Lengyelországból szállították a helyszínre.

Jégszobrászoknak nincs könnyű dolguk, a jég megmunkálhatósága miatt igen alacsony, mínusz 7 °C hőmérsékleten kénytelenek dolgozni, a jégtömeg szilárd állapotban tartásához szükséges hőmérsékletet a kupola segítségével, valamint speciális hűtési technológiával sikerül fenntartani, a kupola és a hűtés egész télen megfelelő állapotban tartja a jégből készült attrakciót.
A Jégdóm november 19-én nyílik meg a nagyközönség számára.

Alacsony Tátra: Jasna–Chopok Hogy miért érdemes ezt a régiót látogatni? A magyarázat: 50 kilométernyi sípálya, 23 lift és 1061 méter szintkülönbség. A tájékoztatón a Tatry Mountain Resorts értékesítési munkatársa, Andrea Urbanová avatott be mindenkit a térség érdekességeibe.
Többek között abba, hogy este is lehet síelni, kivilágítják a pályákat, és a Fresh Track szolgáltatásra, vagyis az első síelésre a friss hóban, vagy az ötfogásos vacsorára az 1600 méter magas a hegytetőn, amelyhez lanovkán viszik fel a jelentkezőket.

A magyarok számára – a statisztika szerint – Donovaly a kedvenc – mondta Miroslav Dobrota,Park Snow Donovaly marketingmenedzsere. Több újdonsággal is csábítják a síelőket.

Miroslav Dobrota Fotó: Bódi Ágnes

Donovaly (magyar nevén Dóval) Budapesttől mindössze 200 km-re található, hangulatos szlovákiai síközpont. Az üdülőfalu gyönyörű környezetben, hófödte hegycsúcsokkal körbezárt völgyben fekszik. Donovaly előnyeihez tartozik közelsége Magyarországhoz (Budapestről 3 óra autózással elérhető), és az, hogy a füves lejtőknek köszönhetően már viszonylag kevés hó esetén is kiválóan alkalmas a síelésre.

Donovaly nemcsak az alpesi sízők, hanem a sífutók paradicsoma is. A kezelt sífutópályák hossza több mint 30 km. A világ számos országából érkeznek látogatók a minden évben itt megrendezésre kerülő szánhúzóversenyre. Síkölcsönzés és síoktatás több helyszínen is van.

Miroslav elmondta, hogy egész évre szóló úgynevezett Végtelen szezonbérletet kínálnak, bővült az esti síelés lehetősége és síbárjuk is van már. Aki pedig online veszi meg a bérletet, annak 15 százalékos a kedvezmény.

A Lupus-Travel Utazási Irodánál a magyar vendégek idén is 20 százalékos kedvezménnyel vehetik meg síbérletüket Budapest belvárosában – immár több mint 10 éve. Az itt árult bérlettípusokról, árakról bővebb információkat a donovalysiberlet.hu oldalon találnak.

Emellett a síoktatásra is nagy hangsúlyt helyeznek: itt épült meg Közép-Európa egyik legnagyobb Funparkja, ahol a gyerekek biztonságosan sajátíthatják el a síelés alapjait.

Jégdomb készül 1915-ben Fotó: Bódi Ágnes

A tájékoztatón Fehér Gyula, a Chernel István Sí- és Turisztikai Klaszter elnöke is beszámolót tartott a XXX. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokságról, amelyet külön cikkben jelentetünk meg.

A szezonnyitó esemény végén, már szokás szerint, baráti hangulatú vendéglátás keretén belül osztotta meg a turisztikai szakma téli tapasztalatait.