Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.10.27

Izrael november közepétől fogadja a koronavírus ellen Szputnyik V-vel beoltott turistákat, amennyiben két PCR- és egy szerológiai, vagyis vérvizsgálattal elvégzett tesztjük szerint sem fertőzöttek – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

Ha a közvetlenül megérkezésük után elvégzett vérvizsgálat nem talál a vírusfertőzéstől védő ellenanyagot szervezetükben, akkor a turisták maguk dönthetik el, hogy izraeli karanténban töltik el látogatásuk idejét, vagy visszatérnek abba az országba, ahonnan beutaztak.

Emellett minden, Szputnyik V-vel beoltottnak két PCR-tesztet is el kell végeznie, ha Izraelbe utazik, egyiket a repülőgépre szállás előtt, egyet pedig a tel-avivi repülőtéren, megérkezése után.

Az Izraelben különösen fontosnak tartott gyógyszer-felügyeleti szervezetek, az amerikai FDA és az európai EMA egyelőre nem ismerték el a Szputnyik-vakcinát, ezért a beutazás lehetővé tételéhez jogszabályi változtatások szükségesek Izraelben.

A beutazást szabályozó jelenlegi tervek szerint Izrael november 1-jétől engedélyezi a beoltott és a felgyógyult egyéni turisták beutazását. Emellett az új, AY4.2 vírusvariáns felfedezését követően úgy döntöttek, hogy nem léphetnek be külföldiek azon országokból, ahol ez a változat már elterjedt.

A turistacsoportok mentesülnek a karantén és a szerológiai vizsgálat alól, de csak együtt utazhatnak, s naponta antigén-, illetve háromnaponta PCR-tesztet kell elvégezniük.

Nem léphetnek be olyan nem izraeli állampolgárok, akik két héttel érkezésük előtt erősen fertőzött, “piros” országban tartózkodtak, vagy olyan országban, amellyel szemben szigorú utazási figyelmeztetést adtak ki.
Már csak az ország egy települése számít “pirosnak”, vagyis jelentősen fertőzöttnek. Szeptember közepén, a járványhullám tetőpontján a helységek többsége “piros” volt. (Jediót Ahronót/MTI)