Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.10.26
Az Európai Friss Csapat idén immár harmadik alkalommal látogatott el hazai termelőhöz, hogy népszerűsítse a zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a helyszínen bemutasson egy-egy ott termelt zöldséget, gyümölcsöt. Ezúttal Frutti és Veggi a gomba titkainak nyomába eredt, az egyik legnagyobb hazai gombatermelőnél.

„A gomba a közhiedelemmel ellentétben nem zöldség.” – mondta Rácz Gergely, a Korona Gomba tulajdonosa. Bár a gomba rendkívül egészséges, itthon mégis keveset fogyasztunk belőle, nagyjából 1-1,5 kilogrammot évente, míg Nyugat-Európában ennek a mennyiségnek a duplája a jellemző.  

Szendrei László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az Európai Friss Csapat program nagyon hasonló célért, a zöldségek és gyümölcsök megismertetéséért és népszerűsítéséért dolgozik, annak érdekében, hogy a hazai zöldség- és gyümölcsfogyasztás tovább emelkedjen, és megközelítse a WHO által ajánlott napi minimum mennyiséget, a 400 grammot.

 „Az idei évben a 14-18 éves korosztállyal bővült a program célcsoportja, így a használt kommunikációs eszközök és csatornák köre is szélesedett. Még hangsúlyosabbá váltak a fiatalok körében népszerű platformok, mint az Instagram vagy a TikTok. Nagyon büszke vagyok az elmúlt hónapokra, mert nagyszerű eredményeket értünk el. A TikTok-on például alig egy hónapja indult el a program csatornája, és máris közel 1500 követője van. A legnézettebb videónkat pedig több mint félmillióan tekintették meg.

Az Európai Friss Csapat TikTok videóit összesen több mint 22 ezren kedvelték ez idő alatt, és ezek a számok folyamatos növekedést mutatnak. Az Instagramon a legjobb megtekintése egy spenótról szóló videós posztunknak volt, amit 22 ezren láttak.”

A NAK Heves megyei elnöke külön kitért arra is, hogy az online tér mellett Frutti és Veggi idén tízállomásos roadshowra indult, és bejárta Magyarországot, közel 3 ezer kilométert utazva.

Az állomásokon több mint 1.600 kilogramm gyümölcs és mintegy 550 kilogramm zöldség fogyott. Az egyik legnépszerűbb aktivitás pedig a turmix-bicikli volt, amellyel közel 300 liter gyümölcslevet készítettek, majd ittak meg az érdeklődők.  

Befejeződött a #ZöldségGyümölcsHős pályázat 

Az Európai Friss Csapat program első évét értékelve Szendrei László elmondta, hogy idén először megválasztották Magyarország #ZöldségGyümölcsHősét, aki 2021-ben viselheti ezt a megtisztelő címet. A nyertes, Horváth Erika, orosztonyi óvodavezető lett, aki saját óvodakert programot indított. Egyik népszerű mondása, amit minden óvodása kívülről fúj: „A zöldség az ehető egészség!” Nyereménye 100 kg zöldség és gyümölcs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és magyar termelők jóvoltából. Az elismerő oklevelet és a nyereményt jelképező gyümölcskosarat Szendrei László adta át a boldog nyertesnek.   

Egészséges, gombás finomságok a terítéken 

A program hivatalos részét követően a már megszokott közös főzés következett: Havas Dóra gasztro-szakember sonkával és sajttal töltött gombafejeket készített, míg Fülöp Lili dietetikus egy könnyed gombasalátát mutatott be.  

A program gasztro-szakembere szerint a gombával kapcsolatban van néhány praktika, amelyeket érdemes mindenkinek megtanulni. „A legalapvetőbb: nem kell pucolni! Bőven elég a gombát bő vízzel megmosni.” – kezdte Havas Dóra.

Az elkészítéssel kapcsolatban kiemelte, hogy milyen sokféleképpen készíthető el a gomba: lehet párolni, pirítani, grillezni, rántani, tölteni, de bizonyos fajták akár nyersen is fogyaszthatók. Kevesen tudják, hogy glutamáttartalma miatt a gombával csökkenthető a sóhasználat a főzés során, mert kiemeli az ételek természetes ízét, és jellegzetes aromát ad nekik.

Ha tartósításról van szó, a gombát lehet fagyasztani, de szárítva is tárolható. „Az azonban fontos, hogy a friss gomba 4-7 napig áll el a hűtőben, de ha a több napos gomba kalapja még száraz, nem nyálkás, nem foltos és nincs szaga, akkor utána is felhasználható. A gombás ételeket azonban lehetőség szerint mindig az elkészítés napján kell elfogyasztani.” 

Emellett a program dietetikusa, Fülöp Lili elmondta, hogy a gombának számos jótékony hatása van. Például természetes forrása a D-vitaminnak, ami az őszi-téli vitaminhiányos időszakban nagy segítséget jelenthet az immunrendszernek. Emellett a gombafélék teljes értékű fehérjekészlettel rendelkeznek, azaz tartalmazzák az összes esszenciális aminosavat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az emberi test működéséhez. B-vitaminokban is gazdag, amelyek a szervezet energiaraktárának hatékony feltöltéséhez járulnak hozzá. 

Az Európai Friss Csapat gombás receptjeit érdemes otthon is kipróbálni, mert gyorsan elkészülnek és igazán ízletes, gyerekbarát fogások. 

Az Európai Friss Csapat receptjei elérhetők a www.frutti-veggi.hu/receptek oldalon. 

 Töltött, sült gombafejek 

Hozzávalók 4 személynek  

8-10 nagy gomba (pl. portobello vagy csiperke) 

1 evőkanál szójaszósz 

1 evőkanál balzsamecet 

2 evőkanál olívaolaj 

1 gerezd fokhagyma 

15 dkg főtt sonka 

15 dkg reszelt sajt 

1 csokor petrezselyem 

1 evőkanál olívaolaj 

A gombafejeket legalább 1 órára bepácoljuk a szójaszósz, a balzsamecet, az olívaolaj és a finomra reszelt fokhagyma keverékébe. Lecsepegtetjük, majd forró grillre tesszük, és puhára sütjük őket. 

Közben lepirítjuk a kis kockára vágott sonkát, és összekeverjük a finomra aprított petrezselyemmel és a reszelt sajttal. A keveréket a forró gombafejekbe töltjük, és azonnal tálaljuk húsok mellé köretnek vagy előételnek. Sörkorcsolyának sem rossz! 

Gombasaláta 

Hozzávalók egy adaghoz  

200 g csiperkegomba 

1 fej kisebb vöröshagyma 

1 gerezd fokhagyma 

½ db citrom leve 

4-5 ek paradicsompüré 

½ csokor petrezselyem 

1 evőkanál olívaolaj 

rozmaring, só, bors ízlés szerint 

A hagymákat apróra vágjuk, és kevés olajon egy serpenyőben megfuttatjuk. Eközben vékonyra szeleteljük a gombákat, és hozzáadjuk a hagymához. Felöntjük egy kevés vízzel, majd néhány percig (max. 10 perc) pároljuk. Ezután hozzáadjuk a rozmaringot, a sót, a borsot és a fél citrom levét. Ha kellően puhára párolódott a gomba, a paradicsompürét is hozzátesszük. Az elkészült salátát meglocsoljuk egy evőkanál olívaolajjal, és apróra vágott petrezselyemmel tálaljuk.