Legutóbb a kihívásokat kedvelőknek, a különlegességekre, a ritkaságokra áhítozóknak ajánlott igazi emberpróbáló túrát: a fülöpházi homokbuckást elektromos kerékpárorral megismerni egy kiváló szervezésű, bejáratott túra keretében.
A fővárostól egy jó órányi vezetés alatt már meg is érkeztünk fülöpházi kiindulási helyünkhöz. Az adminisztráció, a bringahasználati ismertetés után már rá is pattantunk elektromos kerékpárunkra , mellyel a hol sekélyke, néhol mély, bringadöntő homokkal ismerkedtünk.

A buckával való küzdelemben többnyire mi nyertünk, volt, amikor már többen „megfeneklettek”, de néhány
igazi „legény”, köztük én is, még „lovon” maradt – igaz nem sokáig. De ha néhány másodpercet nyerhettünk, azaz nem kellett tolni a biciklit, az már a süppedősebb részeknél szinte dicsőségszámba ment.
Megfogadtuk Szerenka Gábornak, a műszaki dolgokat felügyelő vezetőnknek a tanácsát, hogy egyfolytában tekerjük ilyenkor a pedált a turbó fokozaton (később visszakapcsolhatunk), mert akkor kap egy lökést a bicaj. Ám a vendégmarasztaló homok a legtapasztaltabb vezetőt is kicselezte, noha a két nappal azelőtti eső javított az úton, azaz „tűrhetővé” tette.
A Naprózsa Erdei Iskolától indultunk, a túrakiírás szerint „erdős részeken keresztül. Az út 90 % -a terepen (egy része homokos út, nem könnyű benne biciklizni), 10 %-a aszfaltos részen vezetett.” Ágasegyháza érintésével értünk el az Ágasegyházi-rétekhez, láttuk, hol volt hajdanán a homokzsáksor, mely az utat óvta meg a tó beszippantó erejétől – ma jóval messzebb, alig van nyílt vizes terület.
Az orgoványi borókás érintése után egy számmal nagyobb kétkerekűre, férfikerékpárra nyergeltem át (defektet kapott a hátsó kerekem), a pedált épphogy elérve jólesően fejeztem be a túrát. Mindannyian tudtuk, nem kis teljesítményt nyújtottunk.

Ami még nagyon tetszett mindannyiónknak, az a természetvédelmi-őr vezetőnknek, Kiss Viktornak az e tájat bemutató, anekdotázó, megoldandó problémákat, nehézségeket kiemelő elbeszélései voltak. Szó volt az értelmetlen ragadozómadár mérgezésekről is. Előfordult az, hogy olyan mennyiségű méreggel itatták át a kihelyezett csalit, hogy azok puszta érintése vagy a mérgezéstől elpusztult állat teteme is halálos lehet állatra, emberre egyaránt.
Telitalálatnak éreztük a védett területek egyre pusztuló természeti értékeit semmibe vevő quadok megemlítését, ugyanis néhány perccel később el is húzott előttünk vagy ötven méterre, már védett területen lévő úton két ilyen járgány, bizonyítva a természetvédelmi-őr igazát.
Amikor a terepmotorosok, quadosok letérnek az útról, kerekeikkel felszaggatják a gyepet, akkor könnyen megtelepszenek az idegenhonos, invazív növények, mint például a gyorsan továbbterjedő selyemkóró. Az invazív özönfajok előretörése és mellettük az őshonos növény-és állatfajok visszaszorulása nagy gond a természet védelmére fittyet hányók gondatlansága mellett.

Az őrkerületét mint a saját tenyerét ismerő természetvédelmi őrnek igen nehéz dolga van, ha a tiltott helyen a technikai sportot űzőket szeretné megállítani. A rendőrséggel karöltve szoktak közös járőrszolgálatokat is tervezni.
A kirándulás alatt hallott és látott sok érdekességnek köszönhetően kedvet kaptunk arra, hogy olvassuk Szűcs Sándor író, néprajzkutató könyveit, a „Régi magyar vízivilágot” vagy „A régi Sárrét világá”- t, és megnézzük a „Talpunk alatt fütyül a szél”-t.
A Kossuth-díjas Szomjas György 1975-ban forgatott színes, magyar westernfilmje az 1830-as évekbe repít minket vissza a Kiskunságra. Bringázás közben és még azután is azon járt az agyunk, hogyan lehetne valóban megőrizni unokáinknak ezt a Homokhátság részét alkotó fülöpházi pusztuló buckás világot, amely igazi gyöngyszem. Közép-Európa legnagyobb, 7400 négyzetkilométer kiterjedésű homokvidékének középső régiója, egy falat Szahara.
Fotók: Bodrog Beáta



