Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.09.03
A Kukori és Kotkoda című rajzfilmsorozat szereplőit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki ünnepélyes keretek között csütörtökön Budapesten a Magyar Posta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.

A közös kezdeményezésként 2019-ben indított Mesehősök bélyegkollekció újabb darabját az MTVA és a Magyar Posta Zrt. vezetői bocsátották forgalomba.
A Süsü, a sárkány mesejáték, majd a Frakk, a macskák réme animációs filmsorozat figurái után az idén a Magyar Televízió egy másik ikonikus mesesorozatának, az 1970-es években bemutatott Kukori és Kotkodának szereplőivel készült 50 ezer példányban alkalmi bélyegblokk.

A blokk három címletén a főszereplők láthatók: Kukori és Kotkoda mellett a szomszéd Hápogi, a kacsa. A keretrajzon megjelenik a baromfiudvar a többi szereplővel. Az elsőnapi bélyegzőn a két főszereplő, az alkalmi borítékon pedig a rajzfilm főcíme látható.

A bélyegblokkon van egy QR-kód, amelyet beolvasva a Mesehősök bélyegsorozat eddig megjelent darabjairól, a mesékről és az alkotókról található információ.

A Kukori és Kotkoda című rajzfilm alapötletét Bálint Ágnes egyik kolléganője adta, aki gyakran panaszkodott arra, hogy férje nem hajlandó semmilyen házimunka elvégzésére. Így született meg Kukori, aki lustaságával minden epizódban felbosszantja Kotkodát, és egyéb bonyodalmakat okoz. A rajzfilmből két széria, összesen 26 epizód készült.
Kotkoda hangját eleinte Psota Irén kölcsönözte, majd Hacser Józsa, Kukori pedig Márkus László hangján szólalt meg.
Az alkalmi bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei alapján készült. A bélyeg megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, kijelölt postákon és a www.posta.hu-n.

 A bélyegkibocsátás alkalmából a Kukori és Kotkoda mesesorozat ismét látható az M2 Gyerekcsatornán és az MTVA Archívumában, az m3.hu oldalon, amelyen kvíz is várja az érdeklődőket.