Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.09.01
Tizenöt helyszínen csaknem százhúsz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják az érdeklődőket 92. Ünnepi Könyvhéten Szegeden.

Bár a rendezvény megnyitóját csak csütörtökön tartják, a programok sora már szerdán elkezdődik: a Somogyi-könyvtár Íróklubja mutatja be legújabb antológiáját Jövő a tükörben, avagy Mi dolgunk a világon címmel. Ezt követően egészen szeptember 23-ig kávéházakban, könyvtárakban és művelődési intézményekben kínálják a könyvújdonságokat, zajlanak a dedikálások, beszélgetések és zenei előadások.

A Tisza-parti városban a rendezvények hagyományos központi színtere a Dugonics tér, itt állnak majd a könyvkiadók sátrai, valamint a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is.

Az idei könyvhetet csütörtök délután Tóth Krisztina nyitja meg, és ebből az alkalomból adják át az önkormányzat könyvkiadási támogatásait is. A Kövér Béla Bábszínház meglepetésműsort ad elő, az ukrán nemzetiségi hónap keretében az egyik lvivi zeneiskola bandurásegyüttese koncertezik, majd a színpadi programok sorát a Szegedi Egyetemi Színház Rejtő Jenő írásai alapján készült előadása zárja.

A programsorozaton hagyományosan számos szegedi és a városhoz kötődő író, költő mutatja be műveit. A Dugonics téri színpad és a Somogyi-könyvtár vendége lesz mások mellett Grecsó Krisztián és Temesi Ferenc, a Móra Könyvkiadó bemutatja Janikovszky Éva 1938 és 1944 között írt naplóját, szombat délelőtt a szegedi íróké és költőké lesz a főszerep: Bene Zoltánnal, Bogoly József Ágostonnal, Diószegi Szabó Pállal, Kiss Ernővel és Orcsik Rolanddal hallgathat meg beszélgetéseket a közönség, délután pedig Bakos András Isteni testek című verseskötetét tárják az érdeklődők elé.

Számos tematikus program színesíti a kínálatot, ezek közül kiemelkednek az alapításának 440., szegedi befogadásának századik évfordulóját ünneplő Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rendezvényei. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén az SZTE utcára viszi a tudományt, az egyetem kutatói, oktatói és hallgatói bemutatkoznak kiadványaikkal a könyvünnepen.