Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.08.07
Hajó- és kenutúrákkal, kerékpározási lehetőségekkel és különleges környezeti nevelési programok segítségével ismerhetik meg az érdeklődők a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Fertő-Hanság Nemzeti Parkot. Az igazgatóság látogatóközpontja, 7 tanösvénye, 1 erdei iskolája, 2 tematikus bemutatóhelye és 2 szálláshelye minden korosztály számra kínál kikapcsolódási lehetőséget.

Kiemelt figyelmet fordít a gyermekek környezeti nevelésére a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság. Jelenleg is zajlanak a nyári táborok a fertőújlaki Csapody István Természetiskolában. A védett területek ölelésében fekvő erdei iskolában természetismereti – és kézműves foglalkozásokkal készülnek egész évben a fiatal korosztály számára.

Az állandó kiállítások mellett hamarosan új tárlattal is bővül a kínálat: az intézmény névadója, a neves botanikus Csapody István számos relikviáját mutatják be a nagyközönségnek. A Hanság élővilágával emellett az öntésmajori bemutatóhelyen is megismerkedhetnek a gyerekek a nyár folyamán.

A Fertő-Hanság Nemzeti Parkba érkező látogatókat a szakvezetéseknek köszönhetően egyedi, sokszor a laikus szem elől megbújó élmények várják. A biciklitúrákat kedvelőknek lehetőségük van kerékpárbérlésre is a Kócsagvárban, a Lászlómajor Látogatóközpontban, valamint a Csapody István Természetiskolában, ahol többfajta túraútvonal közül választhatnak.

A vízi programot keresők a Fertő nyugati oldalán a nádasok, a csatornák és a nádasba záródott belső tavak élővilágába kaphatnak betekintést egy kalandos, 6 kilométer hosszú kenutúrán, vagy akár az igazgatóság elektromos meghajtású hajója segítségével indulhatnak a csatornák és a nyílt víz élővilágának, életközösségeinek felfedezésére. Amatőr és profi fotósok számára kínálnak egyedülálló élményt a gyurgyalagos és vízimadaras fotóslesek, hiszen a térségben mintegy 300 madárfaj is megfigyelhető.

Az 1991-ben alapított Fertő-Hanság Nemzeti Park több mint 23 ezer hektáron terül el.

Az igazgatóság Bakonyaljától a Soproni-hegységig, a Dunától a rábaközi rétekig, tölgyesekig számos védett táji értéket őriz. A terület kiemelkedően értékes növény- és állatvilágára, természeti értékeire a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság 14 tagú őrszolgálata vigyáz.

Feladatuk szerteágazó, hiszen a természetvédelmi őrzésen, biotikai adatgyűjtésen, kutatáson, hatósági és oktatási tevékenységen túl, részt vesznek például a hansági, fertői legelőkön, kaszálókon, valamint a magyar szürkemarha és bivaly gulyák körül végzett napi munkákban is. (Agrárminisztérium)