Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.07.23
Megállíthatatlanul gyarapodik tovább a Debreceni Állatkert, most aranyfácán-fiókák keltek!

A cívisvárosi intézmény hétről hétre újabb apróságokról számolhat be, ezúttal pedig a vörös
aranyfácánok háza tájáról szolgálhat örömhírrel, miután május közepe és június eleje között összesen
három fióka bújt elő tojásából mintegy 22 nap keltetést követően.

Az egyelőre ismeretlen nemű utódok közül ketten már az állatkert madáróvodájában nevelkednek, ahol a látogatók is megtekinthetik őket a május 7-én világra jött kékpáva-növendékek társaságában. A harmadikként kikelt fióka egyelőre a kulisszák mögött cseperedik, de amint eléri a megfelelő méretet, ő is
csatlakozni fog társaihoz.

A vörös aranyfácán (Chrysolophus pictus var.) Közép-Kína sziklás hegységeiben, bambuszerdőiben és
bozótosaiban őshonos, de betelepítések nyomán ma Európában, illetve Észak- és Dél-Amerikában is
élnek szabad populációi. A párzási időszakot leszámítva magányosan él, levelekből, hajtásokból és
ízeltlábúakból álló táplálékát nappal keresi.

Tavasszal az összetéveszthetetlenül színpompás tollazatú kakasok hangos rikoltozással és násztánccal igyekeznek elnyerni a szerényebb, barna színezetű tojók kegyét, a kotlás és a kikelt utódok gondozása azonban már az anya kizárólagos feladata. Impozáns megjelenésének köszönhetően a faj a díszmadártartók körében is kedvelt.

Bár vadon élő állománya az emberi terjeszkedés miatti élőhelyvesztés, a kereskedelmi célú befogások és a széles körű vadászat ellenére egyelőre stabil, szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.