Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.07.15

Folytatódik az országos strandfejlesztő program; az eddigi 4 ütemben, 11,5 milliárd forint támogatással 114 strandfejlesztés zárult le az ország természetes fürdőhelyein, az újabb, ötödik ütemben pedig további 3 milliárd forint fordítható a fejlesztésre – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója. 43 balatoni strand kapott Kék hullám zászló minősítést.

Az MTÜ kormánytámogatással négy éve elindított programjában eddig 97 balatoni strandfejlesztés 9 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott. Sok balatoni strand teljesen megújult, aminek szerepe lehet abban, hogy minden korábbinál többen neveztek idén a strandminősítő megmérettetésére.

A várakozások szerint az idei nyári szezon a vírushelyzet ellenére kiemelkedő lesz; az előfoglalások számának folyamatos emelkedése azt mutatja, jó esély van arra, hogy a tavalyi, sőt a tavalyelőtti adatokat is felülmúlják az ideiek.

A foglalások száma 68 százalékkal emelkedett az egy hónappal ezelőttihez képest; a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ júliusra 3,3 millió, míg augusztusra már 2,1 millió vendégéjszaka foglalást rögzített.

Idén a Balaton déli, somogyi partján 64 strand működését engedélyezték, amelyek nagy része szabadstrandként üzemel.

A Kék hullám zászló strandminősítést 2004 óta, immár 18. alkalommal hirdette meg az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szövetség. A június 21-én indult bejárásokon a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai is helyszíneltek.

Az elnyert zászlókon egytől öt csillagig kaptak értékelést a megmérettetésen induló strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, -tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát a meder állapotával együtt, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szolgáltatásokat és a strandi vendéglátóhelyek kínálatát is, az utóbbinál fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét, és az étel-ital választékot is.

Az idei strandminősítő verseny győztese a legtöbb pontszámot elérő csopaki Községi strand lett. Ebben az évben is – csakúgy mint tavaly – különdíjjal jutalmazták a járványügyi védekezésben legfelkészültebbeket: a balatonföldvári Keleti strandot, a vonyarcvashegyi Lido strandot és a balatongyöröki Községi strandot.

A három Balaton-parttal rendelkező megye, Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy kiemelkedően szereplő, megyéjükben található strand számára, amely elismeréseket a balatonlellei Napfény Strand, az örvényesi Legisly Beach és a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.

A strandminősítő megmérettetésre benevezettek közül 24 balatoni strand nyert el ötcsillagos, 16 strand négycsillagos, és 3 strand három csillagos Kék hullám zászlót. (forrás: MTI)