Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.06.10
Izgalmas műsorral készül a Bécsi Állami Operaház a 2021/22-es évadra. Most először áll majd a színpadon a világhírű olasz mezzoszoprán, Cecilia Bartoli, ezen kívül Mozart, Wagner és Rossini darabjait is hallhatja a nagyközönség.

 A szervezők a legkisebb nézőkről sem feledkeztek meg.

A pandémia miatti kényszerszünet a Bécsi Állami Operaházat sem kímélte, bizonytalanság és sorozatos visszamondások kísérték ezt az időszakot. Ennek remélhetőleg már vége, a lazításoknak köszönhetően ugyanis a híres intézmény is megnyithatta kapuit május 19-én.

Most pedig a 2021/22-es szezon programját is bejelentették, számos izgalmas, nagy névvel és gyerekeknek szánt programmal.

Az Operaház öt saját produkcióval, illetve a Monte-Carlói Opera vendégelőadásával készül az új évadra, illetve lesz majd gyermekopera és három balettpremier is. Bogdan Roscic igazgató elmondta,

olyan műveket választottak, amelyek az operatörténet mérföldkövének számítanak, mert bemutatójuk után „a világ már nem ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt“.

Az egyik ilyen darab Gioachino Rossini mesterműve, „A sevillai borbély“, amely Herbert Fritsch rendezésében szeptember 28-án lesz látható.

A június 28. és július 8. közötti „Rossini mánia“ programsorozat égisze alatt pedig a világhírű olasz mezzoszoprán, Cecilia Bartoli debütál a Bécsi Állami Operaház színpadán. December 5-én Mozart „Don Giovannijának“ premierjét lehet megtekinteni és folytatódik az előző szezonban megkezdett Monteverdi-trilógia is: először látható majd 2022. június 11-én az „Orfeo“, Tom Morris interpretációjában.

Alban Berg első háromfelvonásos operája, a „Wozzeck“, amely Bogdan Roscic szerint az egyik legfontosabb mű a 20. században, 2022. március 21-én kerül színpadra. A Wagner-rajongóknak sem kell szomorkodniuk: árpilis 14-én a „Trisztán és Izolda“ látható majd az Operában.

Ezen kívül újra műsorra kerül Benjamin Britten „Peter Grimes“ című operája, Erich Wolfgang Korngold „A halott város“ című műve és az „Anna Bolena“ Gaetano Donizettitől, a gyerekek számára pedig izgalmas kikapcsolódást jelent a „Szöktetés a varázsvilágba“, amely Mozart „Szöktetés a szerájból“ című daljátékán alapszik és 2021. október 3-án lehet majd megnézni.

A járványvédelmi előírásoknak megfelelően az előadásokat csak oltott, tesztelt, illetve olyan személy látogathatja, aki hat hónapnál nem régebben esett át a koronavírus-fertőzésen. Az ülőhelyek száma limitált, maximum 1.100 vendég kaphat helyet a nézőtéren. A jegyek értékesítése június 8-án indul.

Képaláírás és copyright:

Az Operaház este © Schaub-Walzer / PID