Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.05.28

Május 29-én, szombaton a zenés-táncos, illetve bábelőadások mellett az érdeklődők részt vehetnek az Országos Rendőr-főkapitányság jármű- és felszerelés-bemutatóján, illetve több sportágban is kipróbálhatják magukat a Decathlon pályáin, míg május 30-án, vasárnap a Kultúrpark városi testvérintézményei, a Vojtina Bábszínház, valamint a Kodály Kórus és Kodály Filharmónia gondoskodnak majd a nagyközönség szórakozásáról.

Emellett mindkét nap középkori tábor, hagyományőrző bemutató és kézműves foglalkozás is várja a kikapcsolódni vágyó családokat, akik a Vidámpark kulisszái mögé bepillantva a patinás játékgépeinek látványrestaurációját is megtekinthetik.

Természetesen kellő figyelmet kapnak majd az Állatkert saját ünnepeltjei, a tavaszi bébibumm sztárjai is – köztük Manfréd, az idei pingvinovis, akit a gyermeknapi hétvégén is elkísérhetünk napi egészségügyi sétájára, és Zahara, a lassan egyéves zsiráflány, aki nemrég költözött össze családjával.

Az idén tovább bővült Állatok Akcióban program minden napszakban tartogat majd látnivalót. A gyermeknapi mulatság elmaradhatatlan kellékei a Vidámpark játékgépei is, amelyek száma az idei főszezonra 23-ra bővült.

A gyermeknapi hétvége programjain való részvétel belépő birtokában díjmentes, az intézmény pedig ingyenes vidámparki belépővel kedveskedik valamennyi 14 év alatti vendégének. A kényelmes és gyors bejutás érdekében javasolt a jegyek online megvásárlása a www.ticketbase.eu/zoodebrecen.hu oldalon.