Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.05.28

Egyedi kortárs alkotások, köztéri installációk, valamint különleges gasztronómiai fogások, kulturális programok és kézműves workshopok is várják az érdeklődőket az Eleven Tavasz rendezvényen június 4. és 6. között a Bartók Béla Boulevard-on Budapesten.

idén is folytatódik az 1 Művész 1 Porta elnevezésű kezdeményezés, amelynek részeként lesz látható egyebek mellett Besnyő Rita ékszerkiállítása a Faur Zsófi Galériában, a Cecil & Shadow alkotói csoport TÉR/FÉNY című kül- és beltéri installációja a Defo Labor parkolójában, a KultPont és KözösségiTérben pedig Márián Gábor In Wonderland című tárlata mutatkozik be – tájékoztattak az esemény szervezői,

A látogatók a fiatal művészgeneráció tagjai közül Csizik Balázs fotóművész munkái a KÉK – Kortárs Építészeti Központban, Tóth Annamária képzőművész alkotásai a Bor és Kézműves Üzlet Műhely Galériában lesznek láthatók. Oláh Anna egy platós autó ponyvája helyett könyvkötővászonra fog festeni magán az autón, Váczy Enikőt pedig a Mészöly-lépcső ihlette meg – olvasható a tájékoztatóban.

Az Eleven Tavaszon folytatódik az Emlékmackó adománygyűjtő program is a Kiss Áron Magyar Játék Társaság szervezésében. A K.A.S. Galériában virágcsendéletet megörökítő vízfestőworkshop várja a látogatókat, de lesz meseolvasás a Pagony Könyvesboltban, társasjátékozás az Enter Bárban, a Tranzit Kávéháznál együtt lehet kiszínezni Bartók Béla felnagyított portréját.  

 A Kredenc Műterem jóvoltából közös faültetés lesz a Faur Zsófi Galéria előtt, Bor és Kézműves Üzlet Műhely Galéria pedig rozéteraszt szervez.

A Három Hét Galériában tükröződő anyagokból lehet készíteni kompozíciókat Robitz Anikó Fonott tükör című kiállításához kapcsolódva, de Bárkay Ágnes dizájnékszerei közül is válogathatnak az érdeklődők.

 A festményeken megjelenő cicák nyomában ered a Fári Antikvitás & Art Galériában tartandó beszélgetés, a Magyar Makettezőkért Egyesület játékos nyílt napot tart, a Béla Bár pedig az 1 Művész 1 Porta kezdeményezés keretében csatlakozik a programhoz Németh Franciska, Rácz Rebeka és Kiss Tibor dizájn kiállításával és vásárral.
 Kávét lehet kóstolni a Kelet Kávézóban, Bárkay, a Hadik és a Szatyor Bár kirakatában pedig fényinstallációja fogadja a vendégeket Wurk Ikona művész jóvoltából.

A Szatyor Bárban dizájn vásárt is rendeznek, a Gárdonyi téren Kele Juci hiánypótLÁSS című kültéri installációja lesz látható. Juhász Anna irodalmi, Mika Edit helytörténeti sétával készül az eseményre, de az irodalomkedvelőket egyéb izgalmas programok is várják.