Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.04.13
Az ébredő természet szépségeit bemutató, csaknem ötvenezer virágot számláló tulipános kert nyílt Mórahalom határában.

Az Alba Milagro Hungary Kft. tavaly költözött a kisvárosba, s ezt követően merült föl az ötlet, hogy az országban már létező tulipános kertekhez hasonlót alakítanának ki a város határában.

A kert megfelelő kiegészítője lehet a mórahalmi turisztikai értékeknek és kertészeti hagyományoknak. Az önkormányzat ezért biztosított egy bekerített telket a Bivalyrezervátum szomszédságában erre a célra.

A kert látogatása ingyenes, a családok remek fotókat készíthetnek, maradandó élményeket szerezhetnek, térítés ellenében pedig virágszedésre is lehetőség van.

A tervek szerint időről időre programokat is szerveznek, hogy a Mórahalomra érkező látogatóknak természetközeli környezetben minőségi időtöltést biztosítsanak.

Az első TulipGardent a Balatonnál, Szőlősgyörökön alakították ki, a mórahalmi pedig az ötödik tulipános kert az országban. Jövőre pedig a kertek száma akár 15-20-ra is emelkedhet.

Mórahalmon 50 ezer tő tulipánt, nárciszt és jácintot, összesen 18 fajta virágot ültettek. A következő évben pedig már 150 ezer virág várja a látogatókat.

Bár a mórahalmi a legdélebbi és legnapfényesebb kert az országban, a szokatlan időjárás miatt egyelőre csak a nárciszok és jácintok virágoznak. Ha a következő napokban, hetekben megszűnnek a hajnali fagyok és jobbra fordul az idő, április 17-től már a virágzó tulipánok ezrei fogadják a vendégeket.