Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.01.27
Az osztrák főváros külön céget alapított, hogy segítségével tőkeinjekciót adhasson a koronavírus-járvány miatt válságba került tradicionális bécsi vállalatoknak.

A célra 40 millió euró áll rendelkezésre, eddig 250 munkahelyet mentettek meg. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásokból.

Étterem, kávézó, ékszerkészítő, kenőanyaggyártó és elektronikai cég egyaránt található azon vállalkozások között, amelyekben az osztrák főváros nemrég részesedést vásárolt, hogy kisegítse őket a koronavírus-járvány miatt megrendült gazdasági helyzetükből.

Egy-egy cég – alapos átvilágítás után – maximum 2 millió euró támogatást kaphat, ami nem haladhatja meg a 20 százalékos részesedést.

A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásból, ennek menetét és idejét már a szerződés aláírásakor rögzítik.

Az osztrák főváros 20 millió eurós alaptőkével még tavaly alapította meg a „Stolz auf Wien” (“Büszke Bécsre”) Beteiligungs GmbH-t, a többi partner – a Bécsi Gazdasági Kamara és számos pénzintézet – pedig további 20 millióval szállt be, így összesen 40 millió euró áll rendelkezésre a társulásos cégmentésre.

A segítségre szoruló vállalkozásoknak először elektronikus szándéknyilatkozatot kell benyújtaniuk, majd átvilágítják őket.

A harmadik fázisban neves könyvvizsgáló cégek ellenőrzik a jelentkezőket.

Pozitív elbírálás esetén pedig a „Stolz auf Wien” Beteiligungs GmbH felügyelőbizottsága ajánlást fogalmaz meg a támogatásról az ügyvezetők számára, végül pedig kidolgozzák és megkötik a társulási szerződést.

Mivel Bécs segíteni és nem átvenni akarja ezeket a cégeket, már a szerződés aláírásakor pontosan rögzítik, hogy a város mikor, milyen lépésekkel száll majd ki a cégből.

A támogatott vállalat tulajdonosának legkésőbb hét év után vissza kell vennie a részesedését.

A „Stolz auf Wien” Beteiligungs GmbH megalapítása óta Bécs eddig nyolc cégbe társult be és 250 munkahelyet mentettek meg.

A támogatás megítélése során fontos szempont, hogy a kérelmező tradicionális bécsi vállalkozás legyen, amely szerves része a bécsi identitásnak.

Hosszú távon pozitív gazdasági kilátásai legyenek, az adott szektorban nagy legyen a gazdasági jelentősége, illetve jelentős számú munkavállalót foglalkoztasson.

A támogatottak között van például a az Adamol motorolaj- és kenőanyaggyártó, az ottakringi Café Ritter, amely 1907 óta üzemel vagy a Burgtheater híres, eredeti állapotában fennmaradt vendéglője, a Vestibül, amelyet Bécs egyik legjobb szakácsa vezet. (WH Digital GmbH / Bécs Város Külképviseleti Irodája)

Képaláírás és copyright:

A Frey Wille az elsők között kapott tőkeinjekciót az osztrák fővárostól © PID / Christian Jobst