Bódi Ágnes
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.01.15
Szaúd-Arábia újranyitja földi és vízi határait Katar felé, és légterét is megnyitja a katari repülőgépek számára. Ezzel véget ért a 2017 óta tartó blokád.

Az MTI január 5-ei keddi híradása szerint megállapodás született a viszály rendezéséről Katarral, vagyis megállapodást írtak alá az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) országainak vezetői a szaúd-arábiai csúcstalálkozójukon a Katarral kibontakozott viszály rendezéséről.

Az Al-Ula megállapodás Kuvait és az Egyesült Államok közvetítésével jött létre, hogy véget vessen a 2017-ben kibontakozott viszálynak, amelynek során Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom megszakította diplomáciai, kereskedelmi és egyéb kapcsolatait Katarral arra hivatkozva, hogy az emírség iszlamista csoportokat támogat.

Rijád a katari határt is lezárta. Doha visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy a vele szemben bevezetett embargó célja szuverenitásának korlátozása.

A 2017-ben elrendelt blokád miatt megszűnt az átkelés a félszigeten fekvő Katar egyetlen földi határán, az ország a létfenntartáshoz szükséges árukat csak légi úton tudta beszállítani.

A Dohába tartó repülőgépek csak néhány, szűkös kapacitású útvonalon közelíthették meg, és hagyhatták el a Hamad repülőteret. Emiatt a Qatar Airways több útvonalán jelentősen növekedett a repült távolság és idő.

A légitársaságnak továbbá le kellett állítani az összes olyan járatát, amely a blokádot elrendelő államokba közlekedett. Ugyanígy a blokádot elrendelő országok légitársaságai is leállították Dohába közlekedő járataikat.

2021. január 11-én az öt arab állam Al-Ulában megállapodást írt alá arról, hogy rendezik korábbi viszályukat és fokozatosan újra engedélyezik egymás légterének használatát, ezzel véget ért a blokád.

A Qatar Airways újra megkezdi járatai üzemeltetését először Szaúd-Arábiába, naponta fog közlekedni Rijádba A350-1000-es típusú géppel, illetve még két másik szaúdi városba, Jeddába és Dammamba.

A Qatar Airways január 15-ig a szaúdi városok mellett számos egyéb úti célra – Bangkok, Delhi, Johannesburg, Zanzibár, Maldív-szigetek – kínál kedvezményes jegyeket, 2022. január 31-ig tartó utazási lehetőséggel.