Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.12.21

A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: a kormány döntése értelmében a magánrendezvények, családi rendezvények 10 résztvevős korlátját továbbra is úgy kell érteni, hogy abba nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.

A kormány arról is döntött, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. Az áruforgalom zavartalanul folyik.

A hétvégén a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 770 ember ellen intézkedtek, közülük 700-zal szemben azért, mert a tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. A járvánnyal összefüggésben március óta 505 büntetőeljárás indult, eddig 99 gyanúsítottat hallgattak ki. (MTI)