Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.10.06

Mintegy 700 millió forintos közlekedésfejlesztési projekt részeként, a Volánbusszal konzorciumban új buszpályaudvart épít Hévízen a város önkormányzata.

A Település- és területfejlesztési operatív program (TOP) keretéből nyert az önkormányzat mintegy 700 millió forintot a fenntartható közlekedés fejlesztésére, amelynek része az új buszpályaudvar és egy kerékpárút kialakítása.
A város Cserszegtomaj felőli részén, a nagy parkoló mögötti területen néhány éve már elkészült, de nem nyitották meg a tervezett helyi buszjáratoknak szánt alpályaudvart, amelyet az időközben megváltozott városi közlekedési koncepció részeként most központi buszpályaudvarrá bővítenek.

A Volánbusz Zrt. igényeit figyelembe véve a jelenleginél nagyobb, hét buszöböllel rendelkező központi megállót alakítanak ki fogadóépülettel, ahol a közlekedési társaság elektronikus utastájékoztató rendszert szerel fel.

Szeptember utolsó napján átadták a munkaterületet, a kivitelezés határideje 210 nap, vagyis jövő tavaszra fejeződnek be a munkálatok.

Az önkormányzat és a Volánbusz ezután területcserét hajt majd végre, így a gyógytó közvetlen szomszédságában lévő jelenlegi pályaudvar helyén, az épület átalakításával a város – egymilliárd forintos gyógyhelyfejlesztési pályázatából – turisztikai információs központot és rendezvényteret alakít ki.

A naponta több száz busz miatti forgalmi terheltség megszűnik a belvárosban, de az új pályaudvar is csak néhány száz méterrel lesz távolabb a jelenlegitől.

A terveik között pedig továbbra is szerepel – ehhez korábban 17 helyszínen buszöblöt is kialakítottak -, hogy kisebb járművekkel helyi buszjáratot is indítanak majd.

A közlekedésfejlesztési pályázat másik elemeként a Vörösmarty utcában az úttest kiszélesítésével és a csapadékvíz-elvezetés megoldásával 800 méter hosszú kerékpárút épül mindkét oldalon.

A nyugati városrész irányába vezető sávok lehetővé teszik majd az oktatási intézmények kerékpáros megközelítését is.


Az önkormányzat célja, hogy a járványhelyzetben visszaeső turistaforgalom idején megvalósítsa elnyert pályázatait, hogy a jövő évi főszezonban már új attrakciókkal tudja fogadni a vendégeit. (MTI)