Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.09.08
Hónapok óta dolgoznak a kivitelezők, így már látványos változások történtek a halasi kórház és a fürdő melletti Csetényi park területén.

Épül a kilátó és a fogadóépület, és már rendezik a növényeket is a Kiskunhalasi Halasthermál Gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése elnevezésű projekt részeként.

Attrakciókkal teli, a szabadidő kellemes eltöltését szolgáló, turistacsalogató élményközpontot alakítanak ki akiskunhalasi Csetényi parkban.

AGINOP-7.1.3-15-2016-00014Kiskunhalasi Halasthermál Gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése elnevezésű projektre több mint 876 millió forint támogatást kap a város.

Ez a fejlesztés Kiskunhalas történetének az eddigi legnagyobb turisztikai programja, így sokan kíváncsian várják, hogyan újul meg a terület és milyen attrakciókat kínál majd.

A közelmúltban sajtóbejáráson mutatták be, hogy jelenleg hol tart a beruházás.

A beruházás kiterjed a városközponttól egészen a Bundzsák Dezső Sportközpontig, de a fő eleme a Csetényi park komplex témaparkká alakítása.

Ez egy kiemelkedő program a város életében, bízunk abban, hogy sok látogatót vonz majd, de nem csak a turistáknak a helyi lakosoknak is jó program lesz ide kilátogatni.

A beruházás várhatóan jövő nyár végére készül el –mondta Fülöp Róbert polgármester.

Hosszú a felsorolás, hogy mi minden várja majd a látogatókat. Többek között: kun kalandpark-kötélpálya-és játszótér, íjászpálya, kun tábor és hagyományőrző játéktér jurtával, madármegfigyelő sétány, csónakázó tó, vizibivaly-rezervátum, csipkelabirintus, csipkesétány és hintaágy-park, szabadtéri fitnesspark, nordic walking és az attrakciókat összekötő sétányok, illetve kerti vasút és elektromos kismozdony kap helyet a parkban.

Egy kilátóépület is készül étteremmel és ajándékbolttal, valamint a központi részen kap helyet a látogatóközpont számos funkcióval.

Mindkét épület különleges lesz. A fogadóépület, melynek már a falazása kezdődik, olyan lesz mintha lebegne, oszlopokon állna.

A kilátótorony és az étterem a tó partján épül, fele a tómeder fölé nyúlik.

A cél, hogy még az ősz folyamán tető alá hozzuk ezeket a létesítményeket, mert a belső munkálatokkal már az időjárástól függetlenül tudunk haladni – ismertette Földi Sándor a Fliesenbau Kft. ügyvezetője.

A növényzet és a tó rendezése kapcsán ügyelünk arra, hogy a legkevésbé zavarjuk meg az állatvilágot.

A környezetvédők kéréseit is figyelembe véve dolgozunk és próbálunk minél többet megtartani az eredeti növényzetből, sőt sok új növény, mintegy 150 fa is kikerül. A játszóelemek is a fákhoz, bokrokhoz igazodva kerülnek majd kihelyezésre –mondta Kószó Róbert a Regreen Field Kft. ügyvezetője.

A Csetényi park továbbra is munkaterület, így oda tilos belépni, emiatt a lakosság megértését kérik, viszont amint elkészül a park, birtokba vehetik a halasiak és az ide látogató vendégek.

A megvalósuló turisztikai attrakció fő célcsoportjai a családok lesznek, de természetesen minden korosztály számára kínál kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget.