
Az eredetileg júniusra tervezett Pozsonyi Koronázási Napokat augusztus 14. és 16. között rendezik meg a körülményekhez szabott formában.
Fő látványossága a kosztümö koronázási menet lesz augusztus 1-án, amely a várból indul 14.00 órakor és a város utcáin keresztül érkezik a Fő térre, ahol fanfárok fogadják.
Majd a menet kisebb csoportokban sétál végig az óváros utcáin lehetőséget adva eredeti fotók készítésére.
Egy nappal korábban, azaz augusztus 15-én szintén 14.00 órakor a koronázási menet előfutáraként egy kisebb kosztümös csapat vonul végig a Mihály-kaputól a város utcáin egy-egy kisebb bemutatóval – tőrpárbaj, dobolás, zászlóforgatás.

A menet az egykori koronázási útvonal egy részén vonul végig, amely sárgaréz koronákkal van jelölve az utcák burkolatán.
Azok, akiket részletesebben érdekel az egykori koronázó város múltja, tematikus koronázási városnéző sétákon vehetnek részt és bejárhatják a történelmi esemény színhelyeit.
A Pozsonyi Koronázási Napok ideje alatt szlovák, magyar, angol és német nyelven lesznek vezetett séták, amelyek ingyenesek és a várból indulnak.
Lesz magyar nyelvű két órás ingyenes koronázási városnézés augusztus 15-én 16.00 órai kezdettel, amely a pozsonyi vár Bécsi-kapujától (Viedenská brána) indul.
A séta után érdemes ellátogatni a Szent Márton-dómba, az egykori koronázó templomba, ahol augusztus 15-én 19.30 órától koronázási koncertet rendeznek.
Többek közt elhangzik W. A. Mozart Koronázási miséje és J. Haydn Te Deum műve is. A koncerten való részvétel is ingyenes.
A koronázó dóm szomszédságában található a pozsonyi városfal megmaradt része, amely naponta 10.00 órától 20.00 óráig látogatható.
A városfal részét képezi egy állandó kiállítás is, amely a Pozsonyban 1563 és 1830 között megkoronázott uralkodók (10 király, 1 királynő – Mária Terézia és 7 királyi feleség) portréit mutatja be.
A Mihály-torony emeletén található Koronázási foto-video pontban korhűen berendezett helységben a látogatók egy történelmi jelenet részévé válhatnak és fotót, vagy videót készíthetnek magukról korhű kosztümben és a királyi koronázási jelképekkel, valamint megtekinthetik a történelmi város 3D modelljét.
A Pozsonyi Koronázási Napok alatt ingyenes lesz a Koronázási fotó-videó-pont látogatása. torony emeletén a Pozsonyi Városi Múzeum fegyvertörténeti kiállítása belépőjegy megváltásával látogatható, és az erkélyről megcsodálható a belváros panorámája.
A rendezők a műsorváltozás lehetőségét fenntartják.
További információk: https://www.visitbratislava.com/koronazas/