
Fotó: B. Mezei Éva
A harang hangját naponta többször is halljuk. Régen minden fontos eseményt, árvizet, az ellenség közeledtét, halált ezzel jeleztek. Napjainkban többnyire már csak az időt jelzi, vagy éppen misére hív. No persze a déli harangszó az időn túl a dicsőséges nándorfehérvári győzelmet is eszünkbe juttatja.
Magyarország egyetlen harangöntő műhelye Őrbottyánban található. Gombos Miklós mester harangjai a világ minden tájára eljutottak. A többi között a sevillai világkiállításra, Ukrajnába, Oroszországba, Izraelbe, távoli afrikai országokba, Japánba, s a Vatikánba is II. János Pál pápa részére. 0
Az udvar közepén egy kis harangláb áll, s körbe körbe mindenütt harangok, s valamennyihez külön történet fűződik. Van köztük több, mint 200 éves, van, amit a híres harangöntő nagyapja, Szlezák László készített. A harangok hangjai egy kilométerre is elhallatszanak.

Az egykor oly népszerű szakma ma már iskolai keretek közt nem tanulható. A mesterség apáról fiúra száll. Gombos Miklós édesapja a harangöntő mester Szlezák László műhelyében nőtt fel, és később át is vette tőle azt, csakúgy, mint aztán apjától Gombos Miklós. A hagyomány most is folytatódik, Gombos – közgazdász végzettségű – fia, Ferenc veszi át a vállalkozást. Évente harminc-negyven harang készül itt. Lehetne több is. Volt, amikor Slezák nagypapa műhelyéből négyszáznál is több került ki. Sajnos manapság sokan külföldről rendelnek.
A műhelyben bepillantást nyerhettünk a harangöntés fortélyaiba.
A harang úgy készül, mint a három részből álló matrjoska baba – magyarázta a mester.

Három agyagminta szükséges. Az első baba az úgynevezett mag, amely helyet hagy az ütőnek, hogy az harangozzon. A következő az álharang, amit már úgy feliratoznak és díszítenek, ahogy majd a kész harangot. Ez pontos mása a leendő harangnak, csak agyagból és viaszból készül. És végül jön a tojásból, cukorból, samottlisztből, mosott agyagból és emberi hajból összeálló különleges sárköpeny. A hajat fodrászatokból szerzik be. Maga a harang, amelyet kiöntenek ónból és vörösrezből áll.
A mester talán a legbüszkébb arra a 14 harangra, amelyet a sevillai világkiállításra épített a Makovecz-templomba, s amelyeket megszólaltatva gyönyörű harangjátékot élvezhettek a látogatók. A hangot ma már hangvilla helyett hangoló géppel állítják be.
B. Mezei Éva
