
Fotó: Bódi Ágnes
A téma az idegenvezetők létfenntartása volt, hiszen ők voltak az elsők, akik a határok bezárásával 3-4 hónappal ezelőtt minden munkájukat elveszítették, és minden bizonnyal ők lesznek az utolsók, akik majd valamikor teljes kapacitásukkal újra dolgozhatnak.
Deák Judit MIE elnök, Caesar Éva MISZ elnök, Pozsár Eszter (Pozitív Gondolkodású Független Idegenvezetők Csoportja) valamint dr. Kundi Viktória és Papp Gergely a MIE elnökségi tagok adtak tájékoztatást az idegenvezetők helyzetéről és válaszoltak a újságírói kérdésekre.

Fotó. Bódi Ágnes
A tájékoztatón elhangzott, hogy eljött az összefogás pillanata. Itt az ideje, hogy az idegenvezetők megmutassák a társadalomnak, a médiának és a döntéshozóknak, hogy az idegenvezetés nemcsak egy passzió, hanem komoly hivatás. Ez egy olyan hivatás, amit mindenki évek óta tartó továbbképzéssel, önfejlesztéssel és Magyarország, illetve a turisták iránti szolgálat szeretetével teljesít nap mint nap.
Az idegenvezetőknek is át kell vészelniük ezt a kihívásokkal teli időszakot, ezért egész évben olyan gazdasági, járulék- és adótámogatásra lenne szükségük, ami lehetővé tenné a talpon maradásukat, s azt, hogy ismét munkába állhassanak.
Legfontosabb kérésük: minden főtevékenységként dolgozó idegenvezető, bármilyen vállalkozási formában űzze azt (e.v. katás e.v., bt. kft), június 30-át követően részesüljön adó és járulék mentességben legalább 2020. december 31-ig, de optimális esetben 2021 március 31-ig, mivel az előrejelzések tükrében az idei turisztikai szezonban nagyon kevés munka várható.

A Szlovák Idegenforgalom és Idegenvezetők Társulásának (SSSCR) elnöke, egyben az Idegenvezetők Világszövetségének európai képviselője Marián Bilačič is részt vett a tájékoztatón, majd a flash-mobon, hogy szolidarítását fejezze ki a magyar kollégákkal.
A sajtótájékoztatót követően az idegenvezetők figyelemfelkeltő esernyős flash-mob akciót rendeztek a Szent István Bazilikánál, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét: szükségük van a támogatásra. Az eseményen több mint 200 idegenvezető vett részt.
Az akció már országossá nőtte ki magát, Pécsett az idegenvezetők ugyanabban az időben, ugyanarra a zenére és koreográfiával a Széchenyi téren szintén flashmoboltak és követik majd őket Veszprémben, Sopronban és Győrben.