
Fotó: Kőszeg.hu
A zenélő kút
naponta többször megszólal majd, délelőtt 11 órakor a kőszegi
várvédő hősökre emlékeztet, délután négy órakor és
naplementekor pedig az éppen arra sétálókat szórakoztatja. Mivel
az építmény kupolájába helyezett mechanikus szerkezetet
digitálisan vezérlik, több zeneszám lejátszható, sőt élőben
is lehet zenélni rajta, így a terveik szerint a téren zajló
ünnepi alkalmaknak is részévé válhat a különleges térzene..
A
“hangzókút” ötlete a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok
Intézete (FTI-iASK) két kutató munkatársa, Mizsei Zoltán és
Váczi Dániel ötlete, akik a Településfejlesztési Operatív
Program turizmusfejlesztési pályázatán nyertek támogatást a
hangszer kifejlesztésére és megépítésére.
A Jurisics tér
felújítása 2012-ben ért véget, azóta a Miniszterelnökség
támogatásával restaurálták az építkezés közben ledőlt
Mária-szobrot és most a városkutat is.