Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.06.22
360 fokos filmeken és egyedi hangulatú animációs videókon keresztül mutatja be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a nemrég megnyitott és most nyitás előtt álló bemutatóhelyeit a Facebook használói számára – tájékoztatott Nagy Júlia, az Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály vezetője.

A kampány célja azon túl, hogy minél több érdeklődőt a természetbe és túrázásra csábítsanak vírushelyzet okozta bezártság után az, hogy a vendégek célzottan az ökoturisztikai bemutatóhelyeken, a felfestett túraútvonalakon és tanösvényeken keresztül fedezzék fel a természet értékeit.

Az elmúlt hetekben az Igazgatóság munkatársai gyakran találkoztak azzal a problémával, hogy a látogatók védett, fokozottan védett területeket kerestek fel túráik során.

Több alkalommal szembesültek azzal is, hogy a látogatók védett növényeket tapostak le, vagy éppen megzavarták a madarak költését.

Az Igazgatóság a természet védelmében azt szeretné, ha a vendégek betartanák a természetjárás szabályait – ezért is alakította ki színes tanösvényhálózatát, valamint a bemutatóhelyeit, ahol időről időre szakvezetések és tematikus túrák várják az érdeklődőket.

Elsőként az Ipolytarnóci Ősmaradványok Facebook oldalán jelent meg egy animáció a 17 millió évvel ezelőtt a területen élő állatokról, amit ugyanitt egy 360 fokos videó követett, amely a természet változását mutatja be a madarak szemével az érdeklődőknek.

A népszerűsítő program azonban itt nem áll meg, hiszen a következő napokban egymás után tesszük közzé a szilvásváradi, lillafüredi és mátrafüredi bemutatóhelyekről készülő 360 fokos filmeket az Igazgatóság Facebook oldalán.

A videókból megismerhetjük majd a 2020 nyarán nyitó hollókői Natura2000 interaktív kiállítást, valamint a mátrafüredi Harkály Házat is, amelynek meghirdetett túrái már az elmúlt hetekben új programlehetőséget kínáltak a Mátrába érkezőknek.

Az élmények bemutatásán túl a környezettudatosság, biztonság és fenntarthatóság érdekében a videókhoz kapcsolódó Faceboook posztokban arra is felhívja az Igazgatóság a figyelmet, hogy a vendégek lehetőség szerint online vásárolják meg a belépőjüket a bemutatóhelyekre.

https://www.facebook.com/watch/?v=651580238774302