Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.06.18
A 2008-as pénzügyi válság óta a legnagyobb mértékben, közel a negyedével esett vissza az idei első negyedévben a német utazási irodák forgalma – írja a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Az idei első negyedévben szezonális és naptári kiigazítással 22,9 százalékkal csökkent a járványvédelmi korlátozások miatt a német utazási irodák forgalma az előző negyedévhez képest, ami a legnagyobb forgalomvisszaesés a turisztikai ágazatban a 2008-as pénzügyi válság óta.

Az első negyedévi turisztikai adatokat a szolgáltatási szektor adatállományából állította össze a Destatis. Egyéb turisztikai adatok 2018-ból állnak a Destatis rendelkezésére. Eszerint az ágazatban foglalkoztatottak száma 2018-ban 110 ezerre emelkedett az egy évtizeddel korábbi, 2008-as 78 ezerről.
Az, hogy az utazási korlátozások feloldása mennyiben javít az ágazat helyzetén, az a lakosság költekezési hajlandóságán múlik, így nehezen megbecsülhető a Destatis szerint.
A legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint 2018-ban közel minden ötödik német háztartás (19,6 százalék) vásárolt társasutazási szolgáltatást átlagosan 1000 eurós költséggel.

Az egyedülállók átlagosan 600 eurót, a 4 tagú családok átlagosan 1400 eurót fordítottak a célra. A legtöbbet, 1500 eurót a gyermektelen párok, a legkevesebbet, 500 eurót az egyedülálló férfiak fordították társasutazásra.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2020/06/PD20_N028_474.html