Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.06.12
A Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében egy éven belül megújul a sümegi vár.

A több mint másfél milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően helyreállítják a keleti épületrészt és a korabeli váréletet idéző kiállítást alakítanak ki – mondta a beruházás pénteki alapkőletételi ünnepségén a két program közös miniszteri biztosa Virág Zsolt.

A vár első emeletén kap majd helyet a 16. századot idéző interaktív kiállítás, a földszinten pedig az eredeti funkciónak megfelelően műhelyek és különböző mesterségek udvarai lesznek majd látogathatók. A beruházás 1 milliárd 65 millió forintból valósul meg.

A veszprémi püspökök tulajdonában lévő sümegi várat elsőként 1318-ban említik okiratok, azonban a vár magját képező lakótorony már 1290 körül felépült. Veszprém 1552. évi eleste után Sümeg püspöki székhely lett.

A Rákóczi-szabadságharcban még szerepet játszott a vár, a császári csapatok 1720 táján hagyták el az addigra használhatatlanná vált erődítményt.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a négy évvel ezelőtt útjára indított Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében 15 vár és 19 kastély újul meg országszerte összesen 60 milliárd forintból.
Szavai szerint a fejlesztéssorozat “az ország újraépítését jelenti”. Fontos szempontnak nevezte, hogy a várak úgy újuljanak meg, hogy képesek legyenek programot kínálni a látogatóknak.
Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a térség legnagyobb munkáltatójaként a sümegi várat üzemeltető Papp család 200 millió forint önerővel járult hozzá a fejlesztéshez.

Elmondta, a járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetésével összhangban

várhatóan június 20-án megnyitnak a NÖF üzemeltetésben működő örökségvédelmi épületek.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a térség erőssége a turizmus, hozzátéve, hogy az ágazat sikerességének zálogát a sümegihez hasonló fejlesztések jelentik.

Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott, hogy a Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram egyik nyertese Veszprém megye, hiszen

a sümegi vár mellett megújul a sümegi palota, a nagyvázsonyi vár, a cseszneki vár, a nádasdladányi Nádasdy-kastély és a várpalotai Zichy-kastély.