Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.05.07
Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark gyűjteménye új állatok érkezésével is folyamatosan bővül.

Habár a kialakult járványhelyzet az állatkerti állatszállításokat is negatívan érinti – hiszen a nemzetközi állatszállítások többségét ilyenkor el kell halasztani – legutóbb két fiatal nőstény szurikáta érkezett hozzájuk a Pécsi Állatkertből.

Így az intézmény immár négy egyednek ad otthont. A szurikáta-kifutó régi lakói szerencsére befogadták az új jövevényeket, így a látogatók a hétfői újranyitás óta teljes létszámban megtekinthetik a csapatot.

Az Afrika déli részén őshonos szurikáta, más néven négyujjú manguszta (Suricata suricatta) szavannás vagy sivatagos területeken élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti.

Csapatos állat, egy-egy üregrendszerben akár 30 egyed is él. Mivel élőhelyükön számos ragadozó emlős és madár leselkedik a szurikátákra, a csapat legalább egy tagja folyamatosan hátsó lábaira felegyenesedve kémleli a környező tájat és az eget, veszély esetén pedig jellegzetes, ugatásszerű hangjelzéssel figyelmezteti társait.

Kíváncsi természetük és jól megfigyelhető csapatdinamikájuk miatt a szurikáták az állatkerti látogatók körében is nagy népszerűségnek örvendenek, ezért a cívisvárosi intézményben évek óta napi látványetetést is tartanak náluk, e hagyományt pedig természetesen a kibővült csapattal is folytatják majd, mihelyst véget ér a járványügyi veszélyhelyzet.