
Az intézmény honlapján, Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján is közzétett másfél perces videóban az Állatkertben most cseperedő kisállatok láthatók.
A kisfilmben láthatjuk az éjimajom-kölyköt, a matakóbébit és a feketehattyú-fiókát. Bemutatkozik az erszényből mostanában előmerészkedő Bennett-kengurukölykök egyike, valamint a februárban született, de hivatalosan csak április elején bemutatkozott tapír kislány, Hada is.
Ugyancsak
feltűnik a még adventkor született, és azóta is szépen
cseperedő lajhárbébi, és Arun, a most már két és fél
esztendős kiselefánt is. Erről a Fővárosi Állat- és Növénykert
közleményben adott hírt.
Sok kisállat, kölyök és fióka
él az Állatkertben, sokuk azóta jött világra, hogy a
koronavírus-járvány miatt az intézmény kapuit átmenetileg be
kellett zárni a nagyközönség előtt.
Az erszényesek közül
a Bennett-kenguruknál szinte mindegyik nőstény erszényében van
utód és a szintén az erszényesek közé tartozó rókakuzuk is
kölyköt nevelnek éppen.
A Pálmaházban lakó, a tatuk
rokonsági körébe tartozó matakóknál is született egy-egy utód,
a velük szomszédságban lakó éji majmoknál pedig a legifjabb
bébi március 20-án született.

A
veszélyeztetett ázsiai vadkutyáknál öt kölyök született, az
indiai antilopoknál márciusban kettő, áprilisban pedig még egy
borjú jött a világra. Gyermekáldás volt az elmúlt hetekben az
indiai tarajos sülöknél és a nagy maráknál is – írja a
közleményben.
Az idén született kisállatok közül Hada, a
tapírborjú örvend a legnagyobb népszerűségnek. A februári
születésű nőstény állatot néhány hetes korában, épp akkor
tervezte bemutatni az Állatkert, amikor a koronavírus-járvány
miatti rendkívüli intézkedések életbe léptek. Így a jövevény
hivatalos bemutatkozására végül csak április elején kerülhetett
sor, akkor is az interneten keresztül. A kicsi nevére szavazni is
lehetett, amelyre végül tízezernél is több voks érkezett. A
kistapír bemutatkozó kisfilmjét mostanáig csaknem háromszázezren
tekintették meg.
A kisállatok között cseperedik még többek
között Kuglóf, a féléves lajhárbébi, Arun, a két és fél
éves kiselefánt és Indigo, a gorillakölyök is.
Az emlősökön
kívül több más állatcsoport képviselőinél is volt a
közelmúltban gyermekáldás. Az Ausztráliában őshonos fekete
hattyúknál például április elején négy pihés fióka kelt ki a
tojásból, de szaporodtak a pelikánok, a pápaszemes pingvinek, a
hüllők közül pedig a szivárványos boák és a sisakos
baziliszkuszok is.
Az Állatkert különleges virágküldési
akciót hirdetett anyák napjához kapcsolódva, amelynek keretében
a park egy-egy jelképesen örökbefogadott növényét, virágát
lehetett virtuálisan elküldeni az édesanyáknak. Eddig csaknem
százan küldtek ilyen módon ajándékot anyák napja alkalmából.