Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.04.23
Elkezdődött a répáshutai Bükki Csillagda építése, az épület közel 700 négyzetméteren várja majd a vendégeket.

Párhuzamosan már a kiállítási tartalmak is készülnek, így jó esély van arra, hogy 2021 második felében átadhassák a nagyközönségnek a Bükki Nemzeti Park új attrakcióját – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága.

Mint ismeretes, 2017 decemberében született kormányhatározat a Bükki Csillagda megépítéséről. A munka első ütemében az adminisztratív feladatok (pl. közbeszerzések) mellett a kiállítások szakmai tervezésére fektették a hangsúlyt. A munka látványosabb részeként elindult az építkezés.

A Bükki Nemzeti Park – mely egyben Bükki Csillagoségbolt-park is – kiváló lehetőségeket nyújt a csillagászati megfigyelésekhez. A Bükki Csillagda olyan Közép-Európában is egyedülálló attrakció lesz, melynek eredményeképp mérhetően javulnak az égbolt, mint kulturális és természeti örökségünk bemutathatóságának feltételei.

A tudomány – élmény – interakció hármasának központba állításával nappal és éjszaka is olyan egyedülálló élményben részesülnek a látogatók, amely hazánkban csak itt lesz elérhető. Az interaktív, több generációt egyszerre megszólítani képes Bükki Csillagda szórakoztatva vezeti be a látogatókat a csillagos égbolt csodáiba.