Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.03.21
Most, hogy be vagyunk zárva, vagy legalábbis, így érezzük magunkat, ötletelgetünk. Mit lehetne tenni, hogy mégis lássunk valamit, lehetőleg olyat, amit még eddig nem láttunk. Milyen jó lenne most bekukkantani olyan helyekre, amire eddig vágytunk, csak éppen a távolság nem engedte, hogy felfedezzük.

Mivel magyarok vagyunk, ötletesek, kreatívak is. Legalábbis azt mondják hazánkfiai, hogy kitalálunk mindent, hogy elérjük, amit akarunk. Mivel akartuk, ki is találtuk, hogy úgy hallgassunk koncerteket, mintha ott lennénk, és nem maradtunk le a látnivalók terén sem.

Ezt bizonyítja, hogy most bárki részt vehet egy tárlatvezetésben a gyulai várban és az Almásy- kastélyban, még csak el se fáradunk, mivel mindezt online nézhetjük. Mint az MTI-nek nyilatkozó Fábián Tamás elmondta a virtuális séta elérhető a kastély honlapján. Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője szerint a  a #maradjotthon akcióhoz kapcsolódtak kezdeményezésükkel.

Az online tárlatvezetést Szilágyi Sándor történész, a kastély munkatársa közreműködésével rögzítették, aki a főúri épület termeiben barangolva mutatja be értékeinket. Az online tárlatvezetés napokon belül elérhető lesz, és nemcsak a kastély, de a gyulai vár szépségei is megtekinthetőek lesznek.

Az Erkel Ferenc központ üzemelteti a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központot, ennek Facebook oldalán művészeti, ismeretterjesztő, szórakoztató, közgyűjteményi online tartalmakat ajánlanak. Letölthető e-könyveket, hangoskönyveket, színházi és operaelőadások streamjeit, és kiállítóhelyek digitális tartalmait.

A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély – amelyet alig két év alatt, 2,4 milliárd forintból újítottak fel – szinte napra pontosan négy éve, 2016. március 18-án nyílt meg látogatóközpontként. A nyitása óta több mint 300 ezer látogatóval bíró kiállítóhely Magyarország harmadik leglátogatottabb kastélya. 2018-ban jelöltként részt vett Varsóban az Év Európai Múzeuma Díj gáláján, ahol a legjobb 40 európai múzeum között az intézmény is helyt kapott. Tavaly Bécsben elnyerte a Heritage Hotels of Europe, az Európai Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének elismerését, Élmény és Örökség kategóriában.