
Fotó: WELL PR
A földi paradicsom
Puerto Rico a legkisebb és egyben legkeletibb szigete a Nagy-Antilláknak, az Atlanti-óceán és a Karib-tenger öleli körül Közép-Amerikában. A salsa fülbemászó ritmusa, fehér homokos tengerpartok, buja lombok, vízesések, forró hangulat, valamint az amerikai és a spanyol kultúrák egy meghatározhatatlan keveréke jellemzi. Johnny Depp a 2011-ben bemutatott, Rumnapló című filmjét forgatta ebben a földi paradicsomban, és annyira lenyűgözte a helyiek életvidámsága, elevensége, hogy később a Karib-tenger kalózai negyedik epizódját is részben itt forgatták, kifejezetten az ő kérésére. A színész egy interjúban a puerto rico-i emberekről azt mondta: „ők a legkedvesebb emberek a földön”.
Puerto Rico szépségei
Nemcsak melegszívűségükről ismertek azonban Puerto Rico lakói, hanem szépségükről is, az ország ugyanis rendre előkelő helyezéseket ér el a nemzetközi szépségversenyeken. Hogy csak a közelmúlt eredményeit említsük, a 2019-es Miss Universe során Puerto Rico szépét, Madison Andersont első udvarhölgynek választották, Kiara Ortega pedig 2018-ban került be a világ legszebb öt lánya közé.
A Miss Universe-t sok évtizedre visszatekintő hagyomány övezi. Az egyes országok mind megválasztják jelöltjüket, aki aztán az egész nemzetet képviseli a rendezvényen. A versenyt 1952-ben rendezték meg először, és az azóta eltelt idő alatt ötször fordult elő, hogy Puerto Rico szépének fejére került a Miss Universe-nek járó korona. 1970-ben Marisol Malaret érdemelte ki ezt az elismerést, őt követte Deborah Carthy-Deu (1985), Dayanara Torres (1993), Denise Quiñones (2001) és Zuleyka Rivera (2006). az Utóbbi máshonnan is ismerős lehet: „királynői” mandátumának lejárta után, Zuleyka színésznői karrierjét is építeni kezdte, nem kevés sikerrel. Több, hazájában nagy népszerűségnek örvendő telenovellában is ő alakíthatta az „ellenlábas” szerepét, aminek köszönhetően igazi femme fatallá nőtte ki magát. A hazai elismerés mellett felbukkant a szintén Puerto Ricón forgatott Vakszerencse (2013) című filmben Ben Affleck és Justin Timberlake oldalán, valamint szerepelt a 2017-es egyik legnagyobb slágerének tartott, 6,6 milliárd megtekintéssel rendelkező Despacito videóklipjében is, Luis Fonsi és Daddy Yankee társaságában, (utóbbi egyébként épp idén júniusban látogat el először Magyarországra, és ad koncertet az Arénában).

A koktél hazája
A természeti csodákkal megáldott, pezsgő karibi országnak nemcsak a világ legszebb tengerpartjait és világszerte elismert modelljeit köszönhetjük, hanem a Piña Colada koktélt is, amelyet Puerto Rico nemzeti italának is tekintenek. A Piña Colada egy spanyol kifejezés, jelentése „szűrt ananász”, utalva az ital egyik fő alkotóelemére. A legtöbb forrás Ramón „Monchito” Marrero Núñez bártendert említi értelmi szerzőként, aki 1945ben a San Juan-i Hilton Caribbean Hotel Beachcomber bárjában alkotta meg az első Piña Coladát. A mai hivatalos recept szerint a koktél fehér rumból, kókusztejből és ananászléből áll, de nagyon elterjedt a tejszínnel készült verzió is.
Természeti adottságok, szép nők, zseniális zenészek és a jó koktélok – és ez csak ízelítő abból, hogy mi minden miatt lehetünk hálásak a Puerto Ricó-iaknak, akiknek országát ezután biztosan nem keverjük majd össze Costa Ricával vagy Kubával.