Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2019.10.23
A Szlovák Nemzeti Színház (Slovenské národné divadlo) megalakulásának 100 éves évfordulóját ünnepli Pozsonyban a 2019/2020 színházi szezonban, amely ősszel kezdődött és több érdekes újdonságot tartogat az opera és a balett előadások terén. Száz éve, 1920-ban, az akkori Csehszlovákia függetlensége után alapították. 1920-tól 1945-ig koncerteket is adtak a színházban. A Szlovák Nemzeti Színház a három legnagyobb színpadi művészetet egyesíti, a színdarabot, az operát és a balettet.

Pozsony évről évre színesebb, és figyelnek is arra, hogy a fiatalok is egyre többen használják a színház előtti teret találkozókra, szabad programokra. Ottjártunkkor tele volt a tér és környéke, kismamák álldogáltak a gyerekeikkel, fiatal párok és turisták nézelődtek és hallgatták a rögtönzött zenét. A színház előtti térséget a Ganimédesz-szökőkút tölti ki. A kutat a Pozsonyi Első Takarékpénztár ajándékozta a városnak. Megrendelésére készítette 1888-ban a pozsonyi származású kiváló szobrász, Tilgner Viktor.

Az évfordulót kiváló művészekkel és művek bemutatásával ünneplik, és a csodás épületben lévő mintegy 1700 kényelmes székből mindegyiket elfoglalják a lelkes zeneszeretők. Számos magas színvonalú opera és balett előadással várja a színház ebben a szezonban is a látogatókat!

A pozsonyi nemzeti színház a legszebb neo-reneszánsz épülete a városnak. A korábbi nemzeti színház helyén épült és 1886-ban adták át. 1926-ban az első szlováknyelvű operát is itt mutatták be.

Fotó: Bódi Ágnes

Fellner Ferdinánd és Helmer Henrik bécsi építészek tervei alapján épült a színház, amely jelenleg az opera- és a balett-társulat székhelye. Homlokzatán található Katona József és Liszt Ferenc szobra.

A pozsonyi opera kedvelt a külföldi látogatók között magas színvonalának és elérhető árainak köszönhetően. A Szlovák Nemzeti Színház Operája a város közepén, a Hviezdoslav téren található, az egykori városi színház épületében.

A színházat az első években cseh művészek vezették, pl. 1923-1930 Oskar Nedbal. Az első darab, melyet 1920. március 1-jén mutattak be, szintén cseh darab volt: Bedřich Smetana „Hubička“ c. műve. Aztán az 1930-as évektől, különösen a II. Világháború után, a színházban inkább szlovák művészek jutottak szerephez.

Szlovák Nemzeti Színház