Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2019.06.13
Június 11. és július 5. között zajlik a Városmajori Szabadtéri Színpad népszerű Színházi Szemle sorozata, amely immár hagyományosan a nem budapesti színházak legjobb szórakoztató előadásait mutatja be. Az idén már 8 vidéki városból érkező 8 előadást is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség pedig a színház honlapján szavazhat a legjobb előadásra.

A győri társulat június 11-én mutatta be A tündérlaki lányok című Heltai Jenő színművet Forgács Péter rendezésében, amely nagy tetszést aratott a budapesti közönség körében is. A Szemle-program június 14-én, pénteken a Szegedi Nemzeti Színház Tóték című „tragigroteszkjével” folytatódik. Június 18-án, kedden a kecskeméti Katona József Színház az Állami áruház című „propagandaoperettet” mutatja be Fábián Péter és Benkó Bence friss és mai rendezésében, majd Molnár Ferenc klasszikus vígjátéka, Az üvegcipő érkezik Tatabányáról. A szombathelyi teátrum évek óta visszatérő vendége, és díjazottja a városmajori Szemlének, az idei évben ismét Alföldi Róbert országszerte nagy figyelmet kapott A salemi boszorkányok rendezésével tér vissza a versenyprogramba, a főszerepben Bányai-Kelemen Barnával, aki a tavalyi Szemle „Legjobb férfi főszereplő” díját vihette haza. A 2019-es programban az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kaptak a klasszikus magyar szerzők művei: Heltai Jenő és Molnár Ferenc darabjai mellett Kosztolányi Dezső Édes Annájának új színpadi adaptációját láthatja a közönség a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, Rusznyák Gábor rendezésében, Mészöly Anna megkapó alakításával a főszerepben. A határon túli magyar színházakat a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata képviseli, akik július 2-án mutatják be Feydeau fergeteges zenés vígjátékát, az Osztrigás Micit. A 2019-es Városmajori Színházi Szemle a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékával zárul július 5-én; Mohácsi János rendezésében lesz látható a Black Comedy című, önfeledten nevettető vígjáték.

Az előadásokat egy négy fős – idén kizárólag nőkből álló – szakmai zsűri kíséri figyelemmel: Nagy-Kálózy Eszter és Tenki Réka színművésznők, valamint Miklós Melánia dramaturg, színiritikus mellett Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója alkotják az idei zsűrit, akik több kategóriában díjazzák a látottakat. A díjátadóra immár hagyományosan szeptember elején kerül majd sor, a Budapesti Nyári fesztivál 2019-es nyári évadának záróeseményeként. A Szemle ideje alatt a közönség is szavazhat az általa legjobbnak tartott előadásra a www.szabadter.hu oldalon.

Bővebb információ és online jegyvásárlás: https://szabadter.hu/szinhazi-szemle