Idén volt húsz éve, hogy a KLM dolgozója, Marius den Dulk indíttatására elindult a Wings Of Support program. Azóta számos kezdeményezést, projectet karolt fel a szervezet a világ minden táján, a KLM dolgozói pedig közvetlenül segítik a munkát utazásaik során.
Aki nyitott szemmel jár a világban, nem csak lélegzetelállító tájakat, és új kultúrákat ismerhet meg, de arra is ráébredhet, hogy rengetegen élnek rossz körülmények között. A KLM egyik korábbi kapitánya, Marius den Dulk is látta, hogy kollégái amerre járnak, próbálnak segítséget nyújtani a helyi közösségeknek. Marius belátta, hogy időről időre segíteni nem elég, hanem folyamatos és stabil támogatást kell nyújtani a rászorulóknak. Az ötleten fellelkesedve cikket írt a KLM dolgozói magazinjába, és három hónappal később, 1998. november 6-án megalakult a Wings Of Support.
A szervezet az elmúlt 20 évben 800 projektet támogatott a világ körül. Lehet szó bántalmazott gyerekek lelki segítéségről, sportrendezvényekről vagy iskolák felszereltségének javításáról, a Wings Of Support célja, hogy közvetlenül jusson el a segítség a kevésbé szerencsés gyermekekhez.
„Csakúgy, mint Marius den Dulk, magam is rengetegszer szembesültem a szegénységgel a világ minden táján, és úgy éreztem, muszáj segítenem valamilyen formában” – mondta el Marlies van Waveren, a program egyik résztvevője.
És hogy hogyan működik a szervezet? Miben más, mint a többi hasonló kezdeményezés? A több mint 3200 adományozó – akik zöme KLM dolgozó – havi felajánlásokat tesznek, és maguk is aktívan részt vesznek a támogatott projektekben munkájuk során. Ennek köszönhetően az adományok 97%-a közvetlenül célba ér.